A tészta hozzávalói: 50 dkg liszt, fél csomag sütőpor, egy csipet só, 5 evőkanál cukor, 5 tojás sárgája, 25 dkg margarin.
A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk apránként a puha margarint és addig keverjük, míg egy sima massza lesz belőle, összedolgozzuk a sütőporos liszttel, majd kettévessszük a tésztát.
Az egyik felét 2 réteg folpack fólia között vékonyra kinyújtjuk és kibélelünk vele egy kb. 40X30 cm-es tepsi alját, melyet előzőleg kivajazunk. (sütőpapírt is használhatunk)
A maradék tésztát kétfelé osztjuk, fóliába csomagolva a mélyhűtőbe tesszük.
A töltelék hozzávalói: 5 tojásfehérje, csipet só, 20 dkg cukor, 5 evőkanál baracklekvár, 20 dkg durvára vágott dió
A töltelékhez a tojások fehérjét először egy csipet sóval majd apránként 20 dkg cukorral kemény habbá verjük. 5 evőkanál megturmixolt baracklekvárt és 20 dkg durvára vágott diót adunk hozzá. A krém felét a tésztára simítjuk.
A mélyhűtőből kivesszük a 2 csomag tészta egyikét, és durva reszelőn a diós habra reszeljük. Erre kenjük a maradék habot, majd a második csomag mélyhűtött tésztát ráreszeljük. 180 fokra előmelegített sütőben 35 perc alatt aranybarnára sütjük. Tálalás előtt porcukorral megszórjuk.
2008. március 6., csütörtök
Dió mindig van otthon!
A diót általában süteményekbe tesszük, pedig számtalan módon használhatjuk, ennek ellenére maradtam egy sütinél, amit a nagyim rendszeresen csinált, de most Maci receptje alapján készítettem el a Vendégvárót.
Címkék:
Süti
2008. március 3., hétfő
Sajtropogós "Andi módra"
Andi konyhájában akadtam rá, rántottsajt helyett, gyorsan, egyszerűen elkészíthető.
Hozzávalók: 25 dkg sajt, 2 db közepes tojás, só, bors, zsemlemorzsa
A sajtot lereszeljük, a felvert tojással, sóval, borssal alaposan összekeverjük.
A masszából kis golyókat formázunk, meghempergetjük a morzsában, és olajban kisütjük.
Hozzávalók: 25 dkg sajt, 2 db közepes tojás, só, bors, zsemlemorzsa
A sajtot lereszeljük, a felvert tojással, sóval, borssal alaposan összekeverjük.
A masszából kis golyókat formázunk, meghempergetjük a morzsában, és olajban kisütjük.
Címkék:
Sajt
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)