2011. március 30., szerda

Citromtúró (Lemon curd)

Az alábbi könnyen elkészíthető citromos krémet használhatjuk sütemények, torták, kekszek töltésére, pogácsához, teasüteményekhez.
A recept megtalálható - sok más nemzetközi recepttel együtt - a Kifőztük 3. számában is.



Hozzávalók:
3 db citrom leve (kb. 1 dl)
3 db tojás
15 dkg kristálycukor
5 dkg vaj
A citromokat alaposan mossuk meg. A citromok levét facsarjuk ki, 1 db citromnak a héját reszeljük le.
Egy tálba (olyat használjuk, ami vízfürdőhöz alkalmas) üssük fel a tojásokat, adjuk hozzá a cukrot, a citromlevet, és kicsit keverjük össze.
Vízfürdőben közepes lángon, folyamatosan kevergetve sűrű krémmé főzzük (ez kb. 8-10 perc). Ha lenne benne csomó, szűrjük át.
A vízfürdőről levéve belekeverjük a vajat, és a citromhéjat (kihagyható). Addig keverjük, míg a vaj teljesen fel nem olvad.
A krémet forró vízzel kiöblített csavaros üvegekbe öntjük. Hűtőben 2 hétig eltartható.

2011. március 28., hétfő

Narancsos csokoládétorta

Nem a klasszikus, de finom :)


Hozzávalók:
27 dkg liszt
2 ek reszelt narancshéj
3 ek narancslé
20 dkg cukor
7,5 dkg kakaópor
12,5 dkg vaj
3 tojás
1 tk sütőpor
fél tk szódabikarbóna
csipet só

Krémhez:
25 dkg mascarpone
2 dl tejszín
1 ek reszelt narancshéj
10 dkg porcukor (vagy ízlés szerint)
2 ek kakaópor
A vajat a cukorral keverjük simára, adjuk hozzá a tojást, a lisztet, narancslevet, a reszelt narancshéjat, a kakaót, a sót, a sütőport és szódabikarbónát, valamint 0,5 dl vizet, és keverjük addig míg sima tésztát nem kapunk.
Sütőpapírral béleljünk ki egy kb. 28x18 cm-es tepsit.
A tésztát simítsuk a tepsibe (elég tömör a tészta), és 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 35 percig.
A krémhez keverjük habosra a mascarponét, a tejszínt, a porcukrot és a reszelt narancshéjat.
Vegyük ketté a krémet, és az egyik feléhez keverjük hozzá a kakaóport.
Ha a tészta kihűlt a kétféle mázat kanalazzuk rá felváltva, majd villával márványozzuk.
Recept: Csokoládés finomságok

2011. március 18., péntek

Kifőztük szülinap

A múlt héten megjelent a Kifőztük magazin 1. születésnapi száma.
Ebben a - kívül-belül megújult - számban sok-sok finom nemzetközi és böjti étel receptje található.
Megújul a Kifőztük honlapja is, érdemes ott is nézelődni.
Gyertek, koccintsunk együtt! (a bodzás zöld almás pezsgő koktélt különösen ajánlom :))


2011. március 8., kedd

Fokhagymás afrikai harcsa

Talán ez az első halétel a blogon, amit nagyon egyszerű elkészíteni, és isteni finom.
Csupán annyiból áll az egész, hogy a harcsafiléket zúzott fokhagymával alaposan bedörzsölünk, megsózzuk - ha ebédre készítjük, akkor előző este - és éjszakára hűtőbe tesszük. A sütéshez az olajat felforrósítjuk, a filéket lisztbe forgatjuk, és pirosra sütjük.


2011. március 3., csütörtök

Tárkonyos raguleves kapros-túrós betéttel

Ismét egy melengető levest hoztam, most kicsit tartalmasabb formában.


Hozzávalók:
30-30 dkg sárgarépa és petrezselyemgyökér
1 fej vöröshagyma
50 dkg csirke vagy pulykamell
2 dl tejföl
1 csokor friss tárkony (lehet szárított is)
Fél citrom leve
1 ek liszt
só, bors
Levesbetét:
15 dkg túró
10 dkg liszt
1 tojás
1 tk aprított kapor
zsemlemorzsa

A zöldségeket felkarikázzuk, a húst kockára vágjuk.
A vöröshagymát felaprítjuk, kevés olajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a felvágott zöldségeket, és a húst. Félig puhára pároljuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk 1 evőkanál liszttel, és felengedjük kb. 1,5 liter vízzel. Hozzáadjuk a finomra vágott tárkonyt, és felforraljuk.
A levesbetéthez a túrót összekeverjük a tojással és a liszttel. Hozzáadjuk a kaprot, sózzuk, és zsemlemorzsával közepes keménységűre összegyúrjuk.
Vizes kézzel apró gombócokat formázunk és a forrásban lévő levesbe tesszük.
Ha a gombócok megfőttek, a levest behabarjuk és citromlével ízesítjük.

2011. március 1., kedd

Mézes hagymatorta baconnel

Gyorsan elkészíthető ebéd, vagy vacsora, annál is inkább, mivel a tészta hozzávalóinak hidegnek kell lenniük, gyorsan kell velük dolgozni. Ha a tésztát összegyúrtuk vissza is állhatunk alapjáratra és folytathatjuk a töltelék elkészítésével.


Hozzávalók:
Tésztához:
18 dkg liszt
15 dkg vaj
2 tojássárgája
6-8 ek jéghideg víz

Töltelékhez:
8-10 szelet bacon
4 fej vöröshagyma
1 dl fehérbor
3 ek méz
3 ek tejszín
2 db tojás
1 ek kakukkfű
só, bors
A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a tojássárgákat, a sót, és annyi vizet, hogy rugalmas tésztát kapjunk.
Ha összegyúrtuk a tésztát fóliába csomagoljuk és fél órára hűtőbe tesszük.
A töltelékhez a bacon felét megpirítjuk, leitatjuk róla a zsírt és feldaraboljuk.
A szalonnazsírhoz hozzáadjuk a megtisztított, leveleire bontott hagymát, a kakukkfüvet, sózzuk, borsozzuk és közepes lángon folyamatosa kevergetve 10-15 percig pároljuk (vigyázzunk, hogy a hagyma ne piruljon meg).
Hozzáöntjük bort, a mézet és kb. 3 percig forraljuk, majd hozzáadjuk a megpirított bacont, és további 5 percig főzzük. Ezután a keveréket szitába szedjük, lecsepegtetjük, és összekeverjük a tejszínnel és a tojásokkal.
A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, formába helyezzük, sütőpapírral befedjük, nehezéknek babot teszünk rá, 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig elősütjük.
A sütőből kivéve eltávolítjuk a nehezéket és a sütőpapírt, a tésztára kanalazzuk a tölteléket, elosztjuk rajt a félretett baconszeleteket, és visszatesszük a sütőbe, amit közben 160 fokra visszavettünk, és kb. 30-35 perc alatt készre sütjük.
Recept tv paprika - kicsi módosítással.