2010. október 12., kedd

Mascarponés gesztenyetorta

Az alábbi receptet a NL konyhája októberi számában találtam.
Meglátni és megszeretni, elkészíteni és megenni egy pillanat műve volt.
Gyorsan, könnyen elkészíthető süti, és igazán finom (a recepten egy icipicit módosítottam).



Hozzávalók:
Piskótához: 3 db tojás, 6 dkg cukor, 6 dkg liszt,
Gesztenyekrémhez: 25 dkg gesztenyemassza, 3 cl rum, 10 dkg mascarpone, 0,5 dl tejszín
Mascarponekrémhez: 40 dkg mascarpone, 5 dkg cukor, 3-4 ek áfonyalekvár (szederlekvárt használtam).
A tészta hozzávalóiból piskótát készítünk, és két egyforma méretű lapot sütünk (26 cm-es).
A gesztenyekrém hozzávalóit összekeverjük.
A mascarponekrém hozzávalóit is összekeverjük.
Ha kihűltek a piskótalapok, akkor az egyikre rákenjük a gesztenyekrémet, majd kb. két kanál lekvárt elkenünk rajt, és ráhelyezzük a másik piskótalapot.
A mascarponés krémet egy kanállal a piskótára halmozzuk, elosztjuk rajt a maradék lekvárt, és a kanállal összeforgatjuk, úgy, hogy kicsit márványszerű legyen.
Hűtőben jól lehűtjük.

22 megjegyzés:

Reni írta...

Nagyon guszta sütiket készítesz mostanság :))

Kőrösi Mercédesz írta...

Hááát, ez talán még nekem is menne, jó is lenne kipróbálnom. Ki is próbálom! Köszi Csibe:) Szépen tálaltad:)

Dió Bisztró írta...

Jól sikerült a fotó!!!!ha az íze is ilyen szuper, majd beszámolok:)))
Gratulálok!!!

családi tűzhely írta...

Én is kiszúrtam az újságban a receptet. Gyönyörű szép lett!

Bianka írta...

Gyönyörű

Névtelen írta...

Én is végigfutottam a recepteken az újságosnál (nem vettem meg, sosem teszem, így is ezernyi recept várakozik még) és megakadta szemem rajta nekem is!!! Dehát még nem találtam gesztenyét a piacon...na majd ha lesz, akkor jaj nekik mert lecsapok rájuk!
Amúgy gyönyörű, még tovább növelte a sóvárgásom!

Csibe írta...

Reni, köszi :)

Merci, miért is ne menne?!! :))

Dió Bisztró, köszi szépen, igazán finom süti!

Zsuzsi, köszi, nálam szerelem volt első látásra :D

Bianka, köszi!

Panna, érdemes kipróbálni. Nincs vele különösebb macera, és olyan finom, persze ha szeretitek a gesztenyés dolgokat :)
Lassan már engem is betemetnek a receptek, de nem tudok ellenállni ;))

Ottis írta...

Csodásan néz ki!

Csibe írta...

Ottis, köszönöm!

Puszedli írta...

Csak egyszer jussak el a konyháig.. A receptet addig is elmentem. Köszi ezt a remek ötletet! :)

Csibe írta...

Puszedli, na végre :) legalább egy kis életjel :))

Zsuzsi írta...

Hoppá, megvan a hétvégi sütikénk!!! Köszi Csibe!

e-agi írta...

Nagyon jól néz ki, ki fogom próbálni! :)

Csibe írta...

Zsuzska, Ági, majd meséljetek! :)

trinity írta...

Hmmmmm..most erre mit írjak, már nem tudom fokozni:))
Bomba jó!!!

Zsiri írta...

emcsak a süti nagyon guszta, hanem a képek is nagyon jók, romantikus hangulatúak :)

Csibe írta...

Trinity, kedves vagy, köszönöm :)

Zsiri, örülök :))

Névtelen írta...

Ez a sütid is ínycsiklandó lehet (volt szerencsém kóstolni belőlük :-), tele van csupa finomsággal, mint a mascarpone és a jó minőségű gesztenyemassza. Bár szerintem málna szósszal finomabb lenne, de így is biztos tuti lehet.
Üdv.
Leoncio

Csibe írta...

Kedves Leoncio!
Akkor legközelebb málnás változatban készül, esetleg ha ebből is eljutna hozzád egy kis kóstoló.
Van néhány kiló málna a fagyasztóban...tudod, a "rabszolgákkal" szedetett, és Izaura által eljuttatott :))
...ezúton is nagyon köszönjük!!!

Vincenzo írta...

Fincsi lett, nagyon köszi az ötletért. Barátnőm szülinapjára csináltam meglepinek. :)

e-agi írta...

Tegnap elkészítettem! Mára már nem sok maradt! :) Nagyon finom lett és szép is! Köszi a receptet!:)

Unknown írta...

Szia! Erdeklődnék, hogy habtejszín vagy fözőtjszín kell hozzá? Előre is kösz a választ