Igazán gyorsan elkészíthető pogácsa. Nem kell pihentetni, amint összegyúrtuk, már szaggathatjuk is, és mehet a sütőbe.
A sok édes után, és előtt (hisz jönnek a karácsonyi "apróságok") nagyon jól esett.
Hozzávalók: 25 dkg túró, 30 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 db tojás, csipet só
A hozzávalókat összegyúrjuk, ujjnyi vastagra kinyújtjuk. A tészta tetejét megkenjük tojás sárgájával, megszórjuk szezámmaggal, majd kicsi méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A pogácsákat sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük, és 180 fokon kb. 30 percig sütjük.
2010. november 30., kedd
2010. november 28., vasárnap
Csokis-narancsos kuglóf
Advent első vasárnapjára készült ez a csokis kuglóf. Már tavaly decemberben kinéztem a tv paprika magazinban, de csak most került rá sor.
Gyorsan, könnyen összeállítható tészta, sütés közben isteni illattal.
Ha tálaláshoz fel akarjuk turbózni adhatunk hozzá tejszínhabot, vagy narancsos mascarponét.
Hozzávalók: 3,3 dl tej, 44 dkg cukor, 1 ek vanília kivonat, 25 dkg olvasztott vaj, 22 dkg liszt, fél tasak sütőpor, 2 db tojás, 2 dkg kakaópor, 15 dkg étcsoki, 2 ek reszelt narancshéj
Öntet: 15 dkg étcsoki, 1 dl tejszín
A tejet, a cukrot, az aromát összekeverjük, hozzáadjuk az olvasztott vajat, majd hozzákeverjük a lisztet, és a tojásokat.
A tészta egyik feléhez hozzáadjuk a narancs reszelt héját, a másik feléhez pedig az olvasztott csokit és a kakaóport.
A csokis részt egy kivajazott kuglófformába öntjük, majd kanalanként hozzáadjuk a narancsos keveréket.
Előmelegített (180 fok) sütőben kb. 60-80 percig sütjük, majd a formában langyosra hűtjük.
Az öntethez a csokit a tejszínnel felforraljuk, alaposan elkeverjük és kuglófra öntjük.

2010. november 27., szombat
Segítsünk együtt! - Kifőztük karácsony
Mese-mese elmesélem,
angyal járt a sötét éjben.
Fenyő erdőn angyal szállt át,
Susogtatva fényes szárnyát.
Egy-egy fának azt susogja,
a Jézuska parancsolja,
és a kis fa rögtön rája,
elindult az éjszakába.
Ment-ment mendegélt,
eltűnődve hová térjen,
lakásunknál megállt végre,
s tündökölve ide tért be.
/ Karácsonyi vers/
Legyünk mi is angyalok, segítsünk és karácsonykor „kopogtassunk” be azokhoz a gyermekekhez és családjukhoz, akiknek életszínvonala nem, vagy alig éri el a létminimumot.
Adománnyal segíthetjük őket, hogy karácsonykor az ő asztalukra is finom ételek kerüljenek.
Elkészült egy kiadvány, a Kifőztük magazin karácsonyi különszáma, 115 blogger közös munkájával, amiben karácsonyi ételek, italok, karácsonyi gasztro- és kézműves ajándékötletek találhatók.
A receptkönyv az adományozás után tölthető le. Minimum összeg nincs, hisz minden forint számít.
A kiadványból ízelítőt, és információkat a Kifőztük karácsony oldalán találtok.
Nagyon örülök, és ezúton is nagyon köszönöm, hogy részese lehetek ennek az akciónak, mind recepttel, mind pedig a hangulatképekkel!
2010. november 25., csütörtök
Szülinapi meglepetés vacsora
Egy estére ki lettem tiltva a konyhából. Még csak a közelébe sem mehettem (volna). Apa készítette a vacsorát. Meglepetés vacsorát. Nem mondom, hogy nem élveztem a dolgot, de valahogy, valami miatt csak-csak odatévedtem. Leskelődtem. Odavonzottak az illatok. Nem véletlenül. Apa, ezúton is üzenem, hogy nagyon finom lett!!! ♥
Hozzávalók: csirkemell filé, csirke fűszersó, margarin a sütéshez, camembert sajt (fele annyi, mint amennyi hússzelet), olívaolaj, áfonyalekvár és ízlés szerint piros bogyós gyümölcs
A csirkemell szeleteket befűszerezzük, és margarinon megsütjük.
A sajttömböket átlósan kettévágjuk, és a penészes felét az olívaolajon megpirítjuk.
A gyümölcsöntethez a lekvárt a gyümölcsökkel összeforraljuk (ha gondoljuk egy icipici cukrot adhatunk hozzá).
Tálaláshoz a hússzeletekre helyezzük a megpirított sajtdarabokat, és leöntjük a gyümölcsöntettel.

2010. november 17., szerda
Fahéjas mandarin
Rákattantam a fahéjas mandarinra. Finom, egészséges nasi. Megpucoljuk a mandarint, a gerezdeket felszeleteljük, meghintjük fahéjjal, összekeverjük és már ehetjük is.
Zsani, a hálám...tudod :)
Zsani, a hálám...tudod :)
Címkék:
Gyümölcs
2010. november 16., kedd
Datolyás-almás szirupos süti
Összekeverem, és sütöm, enyhén ragacsos süti.
Ha lehetőség van rá akkor ne a tálcás, magjára aszalt datolyát használjuk (persze az is jó, ha nincs más), hanem "igazit", aminek husija is van.
Hozzávalók: 35 dkg liszt, 1 tk szódabikarbóna, 1 tk fahéj, 20 dkg cukor, 3,5 dl olaj, 2 tk vanília aroma, 3 db tojás, 3 csésze (2,4 dl) alma felkockázva, 1 csésze datolya felkockázva, 1 csésze dió darabosra törve
Szirup: 12 dkg barna cukor, 0,6 dl tej, 1,2 dl vaj
A cukrot az olajjal, a tojással és az aromával alaposan keverjük össze.
A lisztet a szódabikarbónával, a fahéjjal vegyítsük el, és adjuk a tojásos keverékhez, végül keverjük a masszába a datolyát, az almát és a diót.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk a tésztát.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 percig sütjük.
Ha megsült, hagyjuk a tésztát teljesen kihűlni, majd hurkapálcikával sűrűn szurkáljuk meg.
A szirup hozzávalóit forraljuk össze, és öntsük a tésztára.
Hagyjuk, hogy a szirupot beszívja a tészta, és szeletelhetjük.

2010. november 11., csütörtök
Madeleine - most mogyorósan
Gyorsan kellett valami, gyorsan készült valami. Ismét a madeleinre esett a választás, a mogyorós változatra. Mindennel együtt 25 perc alatt elkészült, és kb. 5 perc alatt el is fogyott.
A korábban feltett recepten csak annyit változtattam, hogy a lisztből 1 evőkanálnyit kivettem, és hozzáadtam 2 evőkanál darált mogyorót, és 1 tk fahéjat.

2010. november 9., kedd
Márványtorta ganázskrémmel
Gyorsan, egyszerűen elkészíthető süti, finom csokimázzal.
/>
Hozzávalók: 20 dkg liszt, fél tk sütőpor, 15 dkg étcsoki, 25 dkg vaj, 15 dkg kristálycukor, 15 dkg nádcukor, 4 db tojás, 1,5 dl tej, csipetnyi só
Ganázskrém: 10 dkg étcsoki, 1 dl tejszín
A lisztet a sütőporral, a sóval elvegyítjük. A csokit gőz felett olvasszuk fel. A vajat habverővel verjük habosra, adjuk hozzá egyenként a tojásokat, keverjük jól össze, majd adjuk hozzá a tejet, és a lisztes keveréket felváltva.
A tésztát osszuk ketté, és az egyik feléhez keverjük hozzá a felolvasztott csokit.
Sütőpapírral béleljünk ki egy gyümölcskenyér formát, és öntsük bele felváltva a kétféle tésztát. Egy kés, vagy villa segítségével húzzunk csíkokat a tésztában, hogy márványos legyen.
Előmelegített (180 fok) sütőben kb. 50-60 percig sütjük.
Hagyjuk a tésztát kihűlni, majd az elkészített ganázskrémmel bevonjuk.
Ganázskrém: A tejszínt forraljuk fel, hozzáadjuk a csokit, és addig keverjük míg felolvad. Kicsit hagyjuk hűlni, majd a tésztára kenjük.
Recept: Csokoládés finomságok aranykönyve

2010. november 2., kedd
Begolyózott a kókusztekercs
Nem kell megijedni, nem vészes a dolog :) csak, új külsőt kapott. Most nem tekeredett, hanem kerekedett.
A recept itt megtalálható.
A töltelékből kicsi golyókat formáztam, és ezt borítottam be a kekszes masszával.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)