2011. november 17., csütörtök

Kakukkfüves csirkecomb körtével

Kimondottam szeretem azokat az ételeket, amik könnyen elkészíthetőek, és kiadósak is. Az alábbi recept is ilyen. Fűszerezés után mindent beleteszünk egy sütőtálba, és már sülhet is.


A recept az Etalon magazin októberi számában is megtalálható.

Hozzávalók:
4 egész csirkecomb
3 körte
1,5 kg burgonya
6-8 gerezd fokhagyma
1 teáskanál szárított kakukkfű
1 citrom leve

bors
olívaolaj

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A csirkecombokat megmossuk, lecsöpögtetjük, sóval, borssal alaposan bekenjük, megszórjuk a kakukkfűvel, majd egy hőálló tálba helyezzük, és meglocsoljuk 4-5 evőkanál olívaolajjal.
A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk. Megsózzuk, a citromlével, 2 evőkanál olívaolajjal összekeverjük és a fokhagymagerezdekkel együtt a csirkecombok mellé rakjuk. Alufóliával letakarva a sütőben kb. 40 percig pároljuk. A fóliát eltávolítjuk, a körtéket négyfelé vágjuk és a combok mellé tesszük. Visszahelyezzük a sütőbe, és kb. 10-15 perc alatt megpirítjuk.

2011. november 16., szerda

Sütőtökös körteleves

Melengető leves a hideg napokra.


A recept a Kifőztük magazin novemberi számában is megtalálható.

Hozzávalók:
3 körte
20 dkg sütőtök (meghámozva)
1 sárgarépa
1 vöröshagyma
5 dkg vaj
3 dl alaplé
1 evőkanál juharszirup
2 dl tejszín
1 kávéskanál kakukkfű
őrölt szerecsendió

bors

A hagymát felaprítjuk és a vajon kicsit megpároljuk. A sárgarépát megtisztítjuk, felkarikázzuk, a sütőtököt felkockázzuk, a hagymához adjuk és fedő alatt kb. 10 percig pároljuk.
A körtét meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk, felkockázzuk és a többi zöldséghez keverjük. Hozzáadjuk az alaplevet, a juharszirupot, a kakukkfüvet, a szerecsendiót, sózzuk, borsozzuk és kb. 15-20 percig főzzük.
Ha a zöldségek megpuhultak leturmixoljuk, és a tejszínt hozzáadva összeforraljuk. Ha szükséges utána ízesítünk.
Tipp: tálaláskor adhatunk hozzá ízlés szerint sajtot, illetve pirított tökmagot.

2011. november 8., kedd

Gesztenyés sült alma

Egy melengető finomság a hűvös (hideg) délutánokra, estékre. Könnyen, gyorsan elkészíthető, illatos finomság.
A recept a Kifőztük magazin októberi számában is megtalálható.




Hozzávalók:

6 alma
10 dkg Maroni hámozott előfőzött gesztenye
5 dkg aszalt áfonya
5 dkg mogyoró
5 dkg vaj
3 dkg barna cukor
1/2 teáskanál őrölt fahéj
1/2 dl marsala

Nagyobb darabokra vágjuk a gesztenyét és a mogyorót.
A töltelékhez egy tálban összekeverjük a darabolt gesztenyét, a mogyorót, az áfonyát, a fahéjat, az olvasztott vajat és 2 teáskanál barna cukrot. Eltávolítjuk az alma magházát, hőálló tálba állítjuk, és megtöltjük a gesztenyés töltelékkel. A maradék cukrot összekeverjük a borral, és az almára locsoljuk.
Sütőben (180 fokon) kb. 10-15 percig sütjük.

2011. november 7., hétfő

Hamarosan - Kifőztük Karácsony 2011

Hamarosan indul a Kifőztük Karácsony jótékonysági akció!