2013. november 5., kedd

Habcsókos sütőtökpite



Etalon magazin november



Hozzávalók 28 cm-es formához
a tésztához:
30 dkg liszt
10 dkg porcukor
csipet só
2 tojás sárgája
20 dkg vaj
a töltelékhez:
40 dkg sütőtökhús
1 citrom
2 dl tejszín
3 dkg kukoricakeményítő
4 tojás
10 dkg cukor
a habhoz:
3 tojásfehérje
5 dkg porcukor
8 dkg cukor
csipet só
1 teáskanál citromlé

A formát vékonyan kivajazzuk és kilisztezzük.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és fóliába csomagolva 30 percet pihentetjük.

A töltelékhez a tököt felkockázzuk és 1 dl vízben puhára főzzük. Ha megfőtt leturmixoljuk és hagyjuk langyosra hűlni.
A kukoricakeményítőt kevés tejszínnel kikeverjük. A citrom héját lereszeljük, levét kifacsarjuk.
Egy tálban a tojásokat a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a citromlevet és a citromhéjat. Belekeverjük a sütőtökpürét, a tejszínt, és a keményítőt is.
A tésztát a formába nyomkodjuk, villával megszurkáljuk és 190 fokon kb. 15 percig sütjük. Kivesszük a sütőből és kicsit hagyjuk hűlni.
Ezután beleöntjük a tölteléket és további 35-40 percig sütjük.
A tojásfehérjéket a citromlével, a sóval elkezdjük felverni. Közben fokozatosan hozzáadva a kétféle cukrot kemény habbá verjük.
Ha pite megsült rákenjük a habot. Visszatesszük a sütőbe 15-20 percig szárítjuk, míg a habcsók enyhén megpirul.

2013. október 31., csütörtök

Kifőztük magazin november

Megjelent a Kifőztük magazin novemberi száma!


2013. október 30., szerda

Túrós camembert krém

Reggelire, vacsorára vagy vendégvárásra egyaránt elkészíthető sajtos krém.

Kifőztük magazin október



Hozzávalók:
1 camembert (12,5 dkg)
10 dkg túró
5 dkg puha vaj
1 kicsi vöröshagyma fele
bors
őrölt pirospaprika
3-4 bazsalikomlevél

A hagymát megtisztítjuk, és felét lereszeljük.
A bazsalikomleveleket összeaprítjuk.
Egy tálban a sajtot villával összetörjük (érdemes az elkészítés előtt pár órával kivenni a hűtőből). Hozzákeverjük a túrót, a vajat és a lereszelt hagymát.
Sóval, borssal, pirospaprikával ízesítjük. A felaprított bazsalikomlevéllel megszórjuk.
Tálalásig hűtőben tároljuk.
Tipp: bazsalikom helyett használhatunk snidlinget is.

2013. október 15., kedd

Kalácsfelfújt

Igazán nagyon gyorsan, igazán nagyon finomat.

Kifőztük magazin október



 Hozzávalók (22 cm-es tálhoz):
1 kalács (50 dkg)
2 tojás
5 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
3 evőkanál cukor
1 teáskanál őrölt fahéj

Egy tálba belecsipkedjük a kalácsot. A tojásokat lazán felverjük, és a tejjel együtt a kalácsra öntjük. Rászórjuk a cukrokat és a fahéjat, majd átforgatjuk, lazán összenyomkodjuk.
Egy vajjal vékonyan kikent tálba simítjuk és 180 fokon 25 percig sütjük.
Lekvárral tálaljuk.

2013. október 7., hétfő

Gyümölcsleves vegyes gyümölcsökből

 Leves, gyümölcsökből vegyesen. Frissből, vagy fagyasztottból. Melegen, langyosan, vagy hidegen. Variáljuk kedvünkre.
 
 Kifőztük magazin szeptember

Hozzávalók:
25 dkg szilva
25 dkg vegyes gyümölcs (cseresznye, áfonya, meggy, alma)
3 evőkanál cukor
3 dl tejszín
2 dl natúr joghurt
1 fahéjrúd
3-4 szegfűszeg és szegfűbors
1 citrom

Egy lábosban 1,5 liter vízben felfőzzük a cukrot, a szegfűszeget, a szegfűborsot, a fahéjat, és a felkarikázott citromot. Ha felforrt, egy-két percig forraljuk még, majd takarékra állítjuk, és kiszedjük a fűszereket.
A gyümölcsök egyharmadát félretesszük, a többit a szirupba rakjuk, és 10 percig főzzük. Ha a gyümölcsök megpuhultak leturmixoljuk. Hozzáadjuk a tejszínt, a félretett gyümölcsöket, és összeforraljuk. Ezután levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni.
Ha a leves kihűlt belekeverjük a joghurtot. Ha szükséges, ízlés szerint még édesíthetjük.
A levest ízlés szerint tejjel hígíthatjuk.

2013. október 2., szerda

Almás-szedres pite


Egy forró pite ebben a hűvös (hideg) időben nagyon jól jön.


Kifőztük magazin szeptember

Hozzávalók 20 cm-es piteformához:
35 dkg liszt
fél teáskanál só
csipet cukor
12 dkg zsír
8 dkg vaj
10 dkg cukor
1 evőkanál kukoricakeményítő
2 evőkanál citromlé
1 kávéskanál vanília aroma
1 evőkanál szeletelt mandula
4 alma
10 dkg szeder
1 tojás
1 evőkanál tej

Szóráshoz:
3 evőkanál cukor

A tésztához a lisztet elkeverjük a sóval és a cukorral. A vajat és a zsírt kisebb darabokra vágjuk és elmorzsoljuk a liszttel. Hozzáadunk 5 evőkanál hideg vizet, és ismét összedolgozzuk, majd két részre osztjuk. Az egy felét akkorára nyújtjuk, hogy a piteformát ki tudjuk vele bélelni. A másik feléből pedig 24 cm-es kört formázunk, amit tányérra helyezünk, és a hűtőbe teszünk a kibélelt piteformával együtt.
A töltelékhez a cukrot, a keményítőt, az aromát, a citromlevet és a mandulát összekeverjük.
Az almákat meghámozzuk, magházunkat eltávolítjuk és felszeleteljük. Egy tálban óvatosan összekeverjük az almát, a szedret és a cukros keveréket.
A tojást kettéválasztjuk. A fehérjét 1 teáskanál vízzel enyhén felverjük és megkenjük vele a piteformába nyomkodott tésztát. Ráhelyezzük az almás szedres keveréket, lefedjük a tészta másik felével úgy, hogy a széleket enyhén összenyomkodjuk. A tészta tetejét több helyen bevagdossuk.
A tojás sárgáját összekeverjük a tejjel, megkenjük a tészta tetejét és megszórjuk 3 evőkanál cukorral.
190 fokon 50-55 percig sütjük. Ha a tészta teteje gyorsan barnulna, takarjuk le.
Tálaláskor adhatunk hozzá tejszínhabot, vagy vaníliafagylaltot.

2013. szeptember 30., hétfő

Kifőztük magazin október

Megjelent a Kifőztük magazin októberi száma.


2013. szeptember 17., kedd

Segítsüti 2013 - Narancsos-kókuszszirupos sütemény

30 gasztroblogger anyuka/apuka részvételével ma indul és 20-án 16,00 órakor zárul az őszi Segítsüti jótékonysági árverés. Fantasztikus érzés, hogy idén is  tagja lehetek a csapatnak.
 

Az akcióból befolyt összegből a Magyar Rett Szindróma Alapítványt  és rajtuk keresztül ebben a ritka genetikai betegségben szenvedő kislányokat és családjaikat támogatjuk.
Most is finomabbnál finomabb édességekkel várunk mindenkit, aki segíteni szeretne a Segítsüti oldalára.
 

Idén narancsos-kókuszszirupos sütivel készültem. (a süti választásánál szempont volt - ha szükséges - postázható legyen)