2011. július 6., szerda

Körtés csirkemell burgonyagratinnal

Ritka esetek egyike - ami persze változhat -, hogy húsos recepttel jövök.


A recept a Kifőztük magazin júniusi számában is megtalálható.

Hozzávalók
4 szelet csirkemell
25 dkg Pannónia sajt

bors
5 dkg vaj
2 db érett körte
2 dl tejszín
1 fej radicchiosaláta
evőkanál sherry
A hússzeleteket enyhén kiverjük, sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőben vajat forrósítunk, és a hússzeletek mindkét oldalát 3-4 percig sütjük benne, majd egy hőálló tálba tesszük.
A körtéket meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk, felszeleteljük, majd a húsra terítjük, és befedjük a vékonyra vágott sajtszeletekkel. Sütőben 15-20 perc alatt átsütjük.
A radicchiót megmossuk, felszeleteljük. Vajat forrósítunk, és kb. 10 percig pároljuk benne a salátát. Hozzáöntjük a sherryt, a tejszínt, és összeforraljuk. Sóval, borssal ízesítjük.
A salátakeveréket egy tálba öntjük és ráhelyezzük a körtés szeleteket.
Tipp: mivel a radicchio enyhén kesernyés ízű, ízlés szerint használhatunk más salátát is.

Burgonyagratin:

Hozzávalók:
1,5 kg burgonya
2 dl húsleves
2,5 dl tejszín

bors
őrölt szerecsendió
10 dkg reszelt sajt (ízlés szerint)
A burgonyát meghámozzuk, és vékony szeletekre vágjuk.
A húslevest elkeverjük a tejszínnel, a sóval, a borssal és a szerecsendióval.
A felkarikázott burgonyát egy kivajazott hőálló tálba rétegezzük, minden rétegre a tejszínes keverékből öntve. A tetejét megszórjuk reszelt sajttal, és előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 50 percig sütjük.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon jól néz ki és jó is az ötlet! A húsokhoz olyan jók a gyümölcsök, és ezt kevesen tudják csak!

egycsipet írta...

A csirkemell jól hangzik, de én már a megjelenés óta erre a gratinra fenem a fogam. Persze azóta sem késztettem el, de tervben és észben... :))

Bianka írta...

igazán finom összeállítás

Edó írta...

Kedvencem a hús-gyümölcs páros,sajttal meg pláne.Nem is lehet ezt már tovább fokozni.

bévé írta...

Mit nem adnék érte, ha holnap ez lenne az ebédem és nem nekem kéne megcsinálnom! :)))

trinity írta...

Ritka alkalom, pedig ebben is milyen jó vagy! Ez is jöhetne gyakrabban!!

Csibe írta...

Panna, mi nagyon szeretjük gyümölcsös husikat :)

Csipet, érdemes, ugyanis nagyon finom!

Bianka, köszi!

Edó, így jó ahogy van :)

Vera, megbeszélhetjük :)

Trinity, majd igyekszem :))