2009. október 6., kedd

Csokifelfújt

Sok recept, de főleg a folyékony belsejű felfújtak nagyon izgatták a fantáziámat, így kapóra jött Dolce vita belül folyékony csokifelfújtja.
Próbaképpen fél adagot csináltam, amit sikerült kicsit túlsütni, így épp csak egy pötty a közepén maradt "laza" (ez a képen látszik is).
Még aznap délután vendégek jöttek, így ismét megcsináltam, persze kevesebb ideig sütöttem, és isteni finom lett. Ekkor már kicsit bátrabb voltam, és tettem bele egy kevéske frissen facsart narancslevet. Jégkrémmel tálaltam.



Hozzávalók: 20 dkg étcsokoládé, 10 dkg vaj, 5 dkg cukor, 4 tojás, 1 ek liszt, 2 ek kakaó, vaj és liszt a formák kikenéséhez
A vajat olvasszuk fel a csokival, keverjük hozzá a cukrot, lisztet, kakaót, és az enyhén felvert tojásokat.
A formákat kenjük ki, szórjuk meg liszttel, és háromnegyedéig töltsük meg a krémmel.
Tegyük az előre felforrósított (230 fokon sütöttem) sütőbe, és amint szilárdulni kezd a teteje vegyük is ki (de tényleg :)) - ez kb. 7 perc.

6 megjegyzés:

Dolce Vita írta...

Nagyon guszta a fotó!frissen reszelt gyömbérrel sem rossz.

Méhn Niki írta...

hmmm,, milyen régóta szeretnék ilyet csinálni, de sehol sem kapok fehér soufflé formát... :(
guszta nagyon!! :)

Chef Viki írta...

Húha... Ide vele...

szepyke írta...

Jesszusom,kéééééééééééééérek!

És milyen szép megint a kép a fejlécben!

Csibe írta...

Dolce vita, köszönöm szépen! Látom előre sütöttem az októberi "fakanálból" :)

Niki, nem reklám - az ikeából vannak a formák.

Chef Viki, csak bátran.

Szepyke, ha még nem próbáltad, hát itt az idő. Tényleg nagyon finom, és gyárthatsz hozzá finom fagyit.
A fejléces kép sajna nem saját gyártmány.

Méhn Niki írta...

hát mire én eljutok az ikeába... :((
itt Pécsen nem kapni, Pestre meg nem tudom mikor megyek... de kitartok, csakazértsem veszek csúnya barna formát!! ;)