2014. október 7., kedd

Szilvás galette

Ízlés szerint bármilyen gyümölccsel elkészíthető.

Kifőztük magazin szeptember
Hozzávalók:
tésztához:
25 dkg liszt
3 evőkanál cukor
1/4 teáskanál sütőpor
20 dkg vaj
1 kávéskanál vanília aroma
1 evőkanál hideg víz
a töltelékhez:
5 dkg cukor
2 tojásfehérje
10 dkg kókuszreszelék
1 evőkanál szeletelt mandula lazán összetörve
kb. 4 db nagy ringlószilva
a kenéshez 
1 tojásfehérje
1 evőkanál barna cukor

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk.
A krémhez a tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd belekeverjük a kókuszreszeléket.
A tésztát kb 30 cm átmérőjű körre nyújtjuk, rákenjük a krémet úgy, hogy a szélétől 4 cm-t elhagyunk. 
A szilvát felszeleteljük és elosztjuk a krémen. 
A tészta széleit felhajtjuk, megkenjük a tojásfehérjével, megszórjuk a barna cukorral. 180 fokon kb. 35-40 percig sütjük.


2014. szeptember 15., hétfő

Segítsüti 2014 ősz

Ma kezdetét veszi a 11. Segítsüti árverés. Idén ismét 30 gasztroblogger édességére lehet licitálni, hogy az akcióból befolyt összeggel rászoruló gyermekeknek segítsünk.

Ebben az évben a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt és rajtuk keresztül a daganatos és vérképzőszervi megbetegedésben szenvedő gyermekek orvosi ellátását, gyógyulását támogatjuk.

Az árverés ma kezdődik, és csütörtökön (szeptember 18-án) 16 órakor zárul.
Licitálni a Segítsüti oldalán lehet.

Erre az alkalomra egy trüffel golyókkal díszített Narancsos csokoládé tortával készültem.

Narancsos csokoládétorta trüffel golyókkal




2014. szeptember 2., kedd

Édesburgonya chips

Még július elején a vb jegyében készült, de bármikor aktuális lehet egy kis rágcsálnivaló :)

Etalon Magazin

Hozzávalók
1 nagy édesburgonya
20 dkg + 2 evőkanál  rizsliszt
2,5 dl szénsavas ásványvíz
1 evőkanál nagyobb szemű só
1 lime reszelt héja
olaj a sütéshez

Egy kis tálkában a sót összekeverjük a lime lereszelt héjával.
Az édesburgonyát meghámozzuk és vékonyan felszeleteljük.
A 20 dkg rizslisztet összekeverjük az ásványvízzel, és enyhén megsózzuk.
A 2 evőkanálnyi rizslisztet egy tányérba tesszük.
Egy edényben felforrósítjuk az olajat.
A burgonyaszeleteket először beleforgatjuk a rizslisztbe, majd belemártjuk a lisztes krémbe és az olajban 3-4 perc alatt megpirítjuk.
Az előkészített sóval megszórva tálaljuk.

Kifőztük magazin szeptember

Megjelent a Kifőztük magazin szeptemberi száma.

2014. július 28., hétfő

Mangó fagyi

Kicsit borús lett az idő, de a fagyi jöhet bármikor :)

Kifőztük magazin július

Hozzávalók
1 mangó
1,5 dl tej
0,3 dl tejszín
15 dkg cukor
3 evőkanál citromlé

A mangó húsát a cukorral, a citromlével együtt leturmixoljuk. 
Hozzáadjuk a tejet, a tejszínt és alaposan összekeverjük.
Fagyigépbe tesszük és készre csináljuk.
Ha nem használunk fagyigépet, akkor egy tálba tesszük a gyümölcskrémet, betesszük a fagyasztóba, majd 3-4 alkalommal fél óránként átkeverjük.

2014. július 23., szerda

Cukkínipogácsa

Cukkíniból gyorsan finomat.

Kifőztük magazin július

Hozzávalók:
70 dkg lereszelt cukkíni
2 tojás
1 evőkanál reszelt vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2 evőkanál zabpehely
3 evőkanál zabkorpa
bor
a formázáshoz:
2 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez:
olaj

A cukkínit megsózzuk, majd kis idő múlva alaposan kinyomkodjuk.
Hozzákeverjük a tojásokat, a vöröshagymát, a zabpelyhet és zabkorpát. Belenyomjuk a fokhagymát, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. (Ha a massza túl lágy lenne, adhatunk még hozzá a zabkorpából.)
Nedves kézzel kis golyókat formázunk, beleforgatjuk a zsemlemorzsába, és kisütjük.

Tipp: adhatunk hozzá 10 dkg füstölt sajtot is.

2014. június 12., csütörtök

Cseresznyés panna cotta

Bármilyen gyümölccsel, ízlés szerint :)

Kifőztük magazin június 

Hozzávalók
4 dl tej
3 dl tejszín
1 vaníliás cukor
3 dkg cukor
10 g zselatin
a gyümölcsréteghez
6 evőkanál piros gyümölcsből lekvár (ízlés szerint)
10 dkg cseresznye
1 teáskanál cukor
4 g zselatin
pár szem pisztácia

A zselatint elkeverjük a cukorral.
 A tejet, a tejszínt és a vaníliás cukrot egy edényben felforraljuk. Levesszük a tűzről és belekeverjük a zsilatinos cukrot. Langyosra hűtjük, majd poharakba, vagy tálkákba adagoljuk. Hűtöbe téve hagyjuk, hogy megdermedjen.
A cseresznyét kimagozzuk és pár szemet félre teszünk a diszítéshez.
A lekvár egy edényben felmelegítjük és hozzáadjuk a zselatinnal elkevert cukrot. Félretesszük, hagyjuk, hogy langyosra hűljön. Ezután a megdermedt panna cottára adagoljuk és a félretett cserésznyével és aprított pisztáciával diszítjük. 
Lehűtve tálaljuk.

2014. június 2., hétfő

Kifőztük magazin június

Megjelent a Kifőztük magazin júniusi száma!


2014. május 29., csütörtök

Sült tojás pirított burgonyával

Finom, laktató egytálétel.

Etalon Magazin 


Hozzávalók:

6 db burgonya
40 dkg darált hús
1 vöröshagyma
2 paradicsom
1 piros húsú paprika
1 kávéskanál curry
1 teáskanál szója szósz
bors
4 tojás
15 dkg reszelt sajt
a sütéshez:
olaj

A burgonyákat megtisztítjuk és kis kockákra felvágjuk.
A darált húst olajon megpirítjuk. Amikor félig megpuhult a hús hozzáadjuk a krumplit is. 
Közben a megtisztított vöröshagymát, a paprikát, a paradicsomot turmixgépbe tesszük és a fűszerekkel, illetve olajjal együtt összeturmixoljuk. Ha szükséges a krémet ízesíthetjük még.
Ha a burgonya megpirult hozzákeverjük a zöldségkrémet és pár percig pároljuk még. 
Ezután egy hőálló tálba tesszük, megszórjuk a sajttal, és ráütjük a tojásokat.
Előmelegített - 190 fokos - sütőben 10-15 percig sütjük.

2014. május 22., csütörtök

Mozzarellás zöldsaláta

Friss saláta sajttal, szalonnával.

Kifőztük magazin április

Hozzávalók:
20 dkg zöldsaláta keverék
4 szelet bacon
1 alma
1 csomag (20 dkb) mini mozzarella
színes bors
az öntethez:
2 evőkanál méz
1 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál fehérborecet

A bacont felkockázzuk, zsírjára pirítjuk, és hagyjuk kihűlni.
Az almát négy felé vágjuk, magházát eltávolítjuk, majd vékonyan felszeleteljük.
A salátakeveréket egy tányéron elrendezzük, ráhelyezzük az almaszeleteket, a mozzarella golyókat, illetve a szallonát.
Az öntet hozzávalóit összekeverjük és meglocsoljuk vele a salátát. Végül megszórjuk egy kis színes borssal.

2014. február 1., szombat

Kifőztük magazin február

Megjelent a Kifőztük magazin februári száma.


2014. január 14., kedd

Töltött csirkecombok

...mi mással, mint sütőtökkel :)

Etalon magazin október

Hozzávalók:
4 egész csirkecomb
1 közepes sütőtök
30 dkg sampion gomba
2 evőkanál kacsazsír
1 evőkanál aprított petrezselyem

a töltelékhez:
10 dkg szikkadt kenyér kockára vágva
1 dl meleg tej
4 evőkanál olívaolaj
1 közepes vöröshagyma
5 db közepes sampion gomba
4 szelet bacon
3 db füge
1 evőkanál aprított petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
bors


A töltelékhez a kenyeret beáztatjuk a tejbe.
A bacont, a hagymát, a gombát és a fügét felaprítjuk. A vöröshagymát az olajon megpároljuk. Beletesszük a bacont, a gombát és összepirítjuk. Ezután hozzáadjuk a beáztatott kenyeret, a fügét, a petrezselymet, és sózzuk, borsozzuk, majd belenyomjuk a fokhagymát. Levesszük a tűzről, hagyjuk langyosra hűlni, és hozzákeverjük a tojást.
A csirkecombokat besózzuk, és megtöltjük a töltelékkel. Kacsazsírral kikent tepsibe helyezzük, alufóliával letakarjuk és sütőben 210 fokon puhára pároljuk.

Közben a sütőtököt meghámozzuk, magját eltávolítjuk és kb. 2 cm vastag szeletekre vágjuk.
Enyhén megsózzuk és hagyjuk állni. A gombát felszeleteljük.

Ha a hús megpuhult – levesszük a fóliát - mellérakjuk a tökszeleteket és a gombát. Készre pirítjuk. A végén megszórjuk a petrezselyemmel.

2014. január 9., csütörtök

Sütőtökszósz

Itt is van az előző mártogatós párja. Szintén sütőtökös, kicsit másképpen ízesítve.

Etalon magazin október



Hozzávalók
50 dkg sütőtök (megtisztítva)
1 vöröshagyma
2 evőkanál barna cukor
2 db narancs
fél kávéskanál őrölt gyömbér
1 késhegynyi chili por

A sütőtököt felkockázzuk, a hagymát felaprítjuk. Egy narancs héját lereszelünk, majd a narancsok levét kifacsarjuk.
Egy lábosba tesszük a sütőtököt, a hagymát, a cukrot, a narancs levét és a narancs héját, majd addig főzzük, míg a tök megpuhul. Közben hozzáadjuk a gyömbért, a chili port, és ízlés szerint megsózzuk. Ha a tök megpuhult, levesszük a tűzről és leturmixoljuk (ha szükséges ízlés szerint ízesíthetjük még)
A még forró szószt kis üvegekbe töltjük, és ha kihűlt hűtőben tároljuk (kb. 2 hétig áll el).

2014. január 7., kedd

Sütőtökös mártogatós

Igyekszem, és hozom a tavalyi, még fel nem került recepteket. Kezdem egy sütőtökös mártogatóssal.

Kifőztük magazin november



Hozzávalók:
60 dkg sütőtök (megtisztítva)
3 narancs leve
1 teáskanál vanília aroma
2 evőkanál citromlé
20 dkg cukor
fél kávéskanál szárított kakukkfű

A sütőtököt felkockázzuk, és a narancslével, az aromával együtt puhára pároljuk.
Ha megpuhult leturmixoljuk és hozzáadjuk a citromlevet, a cukrot, a kakukkfűszert, majd további 5 percig főzzük. Ha szükséges édesíthetjük még.
A krémet melegen kis üvegekbe töltjük.