2010. december 8., szerda

Banánkenyér - azaz hogyan válhatunk házi istennővé

Legalábbis Nigella szerint. Egy ideje már szemeztem ezzel a recepttel, aztán kb. két hete el is készült. Gyorsan, könnyen összeállítható, finom sütemény.
A mazsolával továbbra sem igazán vagyunk jóban, így legközelebb ki is hagyom belőle, és több csokicseppel készítem. A csoki mégiscsak csoki!
És hogy istennővé lettem-e nem tudom, de a süti pillanatok alatt elfogyott :)



Hozzávalók:
17,5 dkg liszt,
2 tk sütőpor,
fél tk szódabikarbóna,
fél tk só,
12,5 dkg olvasztott vaj,
15 dkg cukor,
2 db tojás,
4 db érett banán,
6 dkg apróra vágott dió,
10 dkg mazsola,
3-4 ek rum, vagy whisky
A mazsolát és a rumot egy lábasban összeforraljuk, majd hagyjuk kihűlni.
A lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és a sót egy tálban összekeverjük.
Egy nagyobb tálban keverjük simára az olvasztott vajat a cukorral, majd egyesével keverjük hozzá a tojásokat, majd az összenyomkodott banánt és a diót, végül a lecsöpögtetett mazsolát.
A banános krémhez adjuk hozzá a lisztes keveréket és dolgozzuk jól össze.
A tésztát öntsük egy sütőpapírral kibélelt gyümölcskenyér formába, és 170 fokon süssük 60-70 percig.
A formában hagyjuk kihűlni, majd szeleteljük.
A tésztához adtam két evőkanál süthető csokipasztillát is.

12 megjegyzés:

Mézigörl írta...

Imádom, isteni finom! :-))

trinity írta...

Szerintem sem csak a fotózásban váltál istennővé:)) Banánkenyér bármikor jöhet, szeretjük!

Latsia írta...

Na ezt a változatát még nem próbáltam a Banánkenyérnek, úgyhogy köszönettel vittem is!:-)
A fotózásról pedig.... szerintem Te profi vagy... és ezt nem lehet tanulni, ehhez érzék kell, amiben Te bővelkedsz, minden képed csodaszép!
Lassan elgondolkodhatnál azon, hogy érdemes lenne kötetbe rendezni őket, szemgyönyörködtetőek!

Bianka írta...

Csodálatosan néz ki, annyira hangulatos képek

Névtelen írta...

Nagyon jó, már régóta akarom én is kipróbálni! :-) Szuperul néz ki, nagyon szeretem a képeid!

Melinda írta...

Ilyen sütivel és ilyen fotóval biztosan házi istennővé lehet válni. Sajnos régen tudtam jönni hozzád, de látom sok bepótolni valóm van. Csodásak a receptjeid és a fotód is!

Csibe írta...

Mézigörl, igen, tudom :)

Trinity, aranyos vagy, köszönöm!

Latsia, kedves vagy! Fotózás - szeretem csinálni, nagyon érdekel is, de rengeteget kellene még tanulnom...

Bianka, örülök, hogy tetszik!

Panna, érdemes kipróbálni, finom :)

Melinda, örülök, hogy ismét itt vagy!

Zsiri írta...

Nagyon guszta! Még meg is lehet spékelni több fajta aszalvánnyal és voilá, kész a gyümölcskenyér :)
Csini a karácsonyi fejléc ;)

Csibe írta...

Zsiri, igen, ízlés szerint lehet variálni :)

Raindrop írta...

Én még sosem ettem banánkenyeret. Full égés igaz? Ezért idén bepótolom! :D
A fotó színvilága csodálatos. A barna sütihez ez a világos pasztell... remek!

Puszedli írta...

Gyönyörű! A fotó is, meg a banánkenyér is! :)

Csibe írta...

Raindrop, érdemes megkóstolni!

Puszedli, köszi!